Sebastian Fitzek: Ámokjáték
Szeged: Könyvmolyképző, 2011
Tulajdonképpen csak azért kezdtem neki a könyvnek, mert lazításként két kemény diplomáciatörténeti kötet között kellett valami habkönnyű. Meglepően jó könyvnek találtam. A sztori feszes, nem ül le. Főszereplőnk Ira Samin John McClane és Csernus Imre közös lánya - szerencsére nem külsőre, hanem pszichésen -, akinek feladata kimenteni a túszokat egy halott szerelmét kereső és felkutatását követelő pszichológus kezei/stukkerei/bombái közül. Az éppen öngyilkosságra készülő túsztárgyaló nem tűnik éppenséggel kiváló választásnak a feladathoz...
A karakterek igencsak vázlatosak, de nagy jellemfejlődést nem is indokolt olyan sztoriban keresni, amelynek időtartama gyakorlatilag egy napra korlátozódik. Vannak benne olyan klisék, amiket ki lehetett volna hagyni (az egyik túszul ejtett természetesen Samin lánya), vagy olyan fordulatok, amiket hamar kitaláltam, de nem túl fájdalmasak és logikailag a helyükön vannak. Volt benne azért olyan húzás is, amit nem lepleztem le és tökéletesen meglepett. Esetleg a néha szélsőséges eseményeket/jellemeket lehetne felróni, mint nem hihetőeket, ám ezt ellensúlyozza a feszültség, ami árad a sorokból és így megbocsáthatóak.
A vége kissé kiszámítható volt, rájöttem a beépített ügynök kilétére és kissé bornírtra sikeredett a befejezés, de végig szórakoztatni tudott. És ez ma már nagy szó.
A magyar szöveg világos, a fordító jó munkát végzett és nem érezhető, hogy eredetileg idegen nyelvű a könyv. A speciális német szlenget néhány lábjegyzet is segíti. A puhakötés puszta létét is gyűlölöm, aligha fogja túlélni a tizedik olvasót. Jó krimi mindent összevetve, megajánlom neki a hetes osztályzatot.
Osztályzat: 7 részeges John McClean a tíz részeges John McCleanből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése