Stieg Larson: Millennium trilógia 

(1. A tetovált lány, 2. A lány, aki a tűzzel játszik és 3. A kártyavár összedől)

Bp.: Animus, 2009

Meglehetősen nehéz szívvel írok a trilógiáról, mivel az első kötet elnyerte tetszésemet mikor majd másfél éve olvastam, ellenben frissen él bennem a 3. kötet, amely már eléggé lefárasztott. Míg A tetovált lány izgalmas, fordulatos nyomozás története, jó karakterekkel, addig a két folytatás (szerkezetileg a 2. és 3. kötet alkot tulajdonképpen egy egységet) nálam "nem jött be". Valahogy unalmassá vált, ahogy a pszichopataság határán létező Salander lassan már-már humánus lény lesz. Sablonos, ami nem feltétlenül baj, de sajnos nem lehetett nem észrevenni azt a liberális maszlagot, ami egy kötet esetében még elment, de háromnál már sok. A pozitív szereplők: vagy javíthatatlan nőcsábászok, vagy férjüket megcsaló nők, vagy minimum biszexuálisok. Mellesleg tényleg annyira hihető, hogy egy férfi, aki egy nőnek nem tud ellenállni, az megalkuvás nélküli oknyomozó riporter? Annyit nem tud mondani, hogy: "- Kösz, nem akarok szexelni veled, mert barátnőm/férjem stb. van", és ez a maffiának meg lazán röhögve fityiszt mutat, ha halálosan megfenyegetik őt és "szeretteit"? Hát szerintem kevéssé hihető. Tulajdonképpen belegondolva egy férjes/nős, tisztességes családos ember nincs a trilógiában, gyerekről nem is beszélve... 

Tudom, hogy Svédországban játszódik, na de akkor is! Azért csak élnek arra is tisztes családapák, családanyák és 20 évnél fiatalabb lények? A gonoszok mind nácik, vagy ahhoz hasonlók, a bevándorlók meg mind jók. Ráadásul vannak olyan történések, amelyek valahogy nem illenek a történetbe. A 2. kötetben meggyilkolhatatlannak bizonyuló szuperkémet Zalá, Salander apját képtelenség megölni még tolókocsiban is. Erre a 3. epizódban egyszerűen hm... lelövik. A második kötet alapján minimum két hidrogénbomba, és a teljes Vörös Hadsereg kellett volna a kivégzéséhez. Aztán ott a svéd titkosszolgálatba beépült láthatatlan "Szekció". Az évtizedekig árnyékban lévő titkos csoport olyan bugyuta hibákat vét, hogy Mézga Géza kiröhögné őket. Szóval, valahogy nem volt hihető a sztori. Az az aprólékosság, amivel az első kötet fel volt építve, mind történetileg, mind karakterileg, nyomokban sem volt fellelhető a befejező etapban. Mindez mérhetetlen szomorúsággal tölt el, de ki kell mondani, hogy kár volt a folytatásokért, különösen a befejezésért.

Külön osztályozom le a köteteket:

A tetovált lány: 7/10

A lány aki a tűzzel játszik: 5/10

A kártyavár összedől: 4/10