Csorba tükör és füst - Madárevő

Samanta Schweblin: Madárevő

Bp.: Nyitott Könyvműhely, 2010

Nem, nem. Nem Sylvesterről és Csőrikéről lesz szó a madárevés ellenére.

Korlátozottan vagyok novellafogyasztó, ami egy olyan személytől, akit a Galgóczi emlékszobának is helyet adó kastélyban dolgozik, több, min bűncselekmény. Egyszerűen nem nagyon elégítenek ki az olyan történetek, amelyek azelőtt véget érnek, mielőtt belelendülnék az olvasásukba. Belátom, az is zseniális, ha valaki egy komplett sztorit tud összedobni néhány oldalba, de szeretek elveszni oldalak százaiban. 

Annak idején még én tettem be a kosárba Samanta Schweblin elbeszéléseit tartalmazó kötetet, hogy megvegyem a könyvtárnak, így illett elolvasni. Nem volt nehéz dolgom. A könyv könnyen olvasható, az írások szellősek, igazából 100 oldalt sem tennének ki normál nagyságú betűkkel és sortávval. Maguk az írások nem rosszak, sőt mondhatni jók. A XXI. század fájdalmát énekli meg, annak mindent fejre állító paradoxonjaival. Szürreális világot mutat, ahol egy szereplő sem százas. Kicsit olyan, mint Gaiman Tükör és füst-je, igaz annak szépsége nélkül. A füst itt is jelen van, csak a tükör csorba. Ez nem azt jelenti, hogy Schweblin műve rossz, hanem azt, hogy más. A fantasztikum itt kevésbé optimista, inkább cinikus. A családi drámák mesékkel keverednek, előbbire a "Télapó ma nálunk alszik", utóbbira a "Pillangók" a példa. Kétségkívül jó tollú hölggyel van dolgunk, akitől érdekes lenne egy nagyobb formátumú regényt olvasni. Talán lesz rá majd lehetőség, hiszen vannak már regényei, kérdés lesz-e magyar kiadásban is? A pszichológiai fejtörőket szerető olvasók figyelmébe mindenképpen ajánlandó, némi kísértethistória beütéssel. Viszont ne számítson senki nagy nevetésekre, ezek szomorú sztorik.

A kötet kiadása kifogástalan, a borító a spanyol eredetivel azonos. 

Osztályzat: Hét megrágott kanári a tíz megrágott kanáriból.

"Legyen rajta egy böszme nagy gyémánt" - Első törvény trilógia

Az első Törvény trilógia:

1. A penge maga, 2010

2. Miután felkötötték őket, 2011

3. A királyok végső érve, 2012 

Szeged: Könyvmolyképző

Annak idején a könyvtár számára elsőként véletlenül a trilógia második kötetét vettem meg. Így átkozódva szántam rá magam a kezdő epizód megvételére, mert fukar vagyok a könyvtár költségvetésével, de nem volt mit tenni, ezek után kénytelen voltam beszerezni A penge maga-t és a lezáró 3. kötetet is. Mindemellett meggyőződésem, hogy rég csináltam ekkora vásárt.

Az első törvény trilógia mellett számos okkal vagy ok nélkül felkapott sikerkönyv messze elmarad: a Twillight vámpírjai szénné égnének szégyenükben az olyan fickók mellett, mint "Véres kilences" Logen, vagy Kutyaember. A szürke ötven árnyalatában nincs annyi kötél, bilincs és bőrszíj, amennyit Sand dan Glokta ne használna el egy oldal alatt. 

Hihetetlenül nagy regényfolyamról van szó, amelyet a fantasy rajongói simán odatehetnek a Gyűrűk ura mellé és nem kell szégyenkezniük emiatt. Még egy utalás is van a 3. kötetben a Gyűrűk urának közismert: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak" mondatára. Na jó, nem olyan magasröptű és szép, mint Tolkien műve. Nincs benne jó és rossz örök harca. Nincsenek benne Aragorn tisztaságú jellemek sem. Ez sokkal életszerűbb, szinte érezni az inkvizítort körüllengő szagokat az ember, mikor Glokta - ez a Dr House-ra igencsak hasonlító figura - munkába kezd. Bayaz, a trilógia mágusa sem egy földre szállt angyal, sőt az ember nem tudja eldönteni, nem maga a gonosz-e, egészen a végéig. 

A karakterek nagyon jók - mondanám, hogy szerethetők, de voltaképpen szinte az összes görény :D -, mindegyik megkapta a maga attribútumait, melyek vissza-visszatérő elemként görögnek végig a három könyv lapjain. A szokásos mondásaik mind egy-egy bölcsességek könyvébe való klasszikus. Maró öngúny és irónia az egész, a tragikumot is lágy selyembe öltözteti az író. És tényleg íróról van szó, mert Abercrombie 2000 oldalon keresztül komoly szinten űzte az irodalmat. Néha talán túlzások vannak a történetben, vannak kiszámítható fordulatok, de alig-alig volt olyan oldal, ahol ne húzódott volna mosolyra a szám. De citáljunk is egy kis részt, ahol Bayaz a mágus éppen az általa kreált királyt akarja kellően fejedelminek beöltöztetni (Bojler, nem bocsi: Spoiler!):

"- Nem! Nem! - csattant fel némiképpen ingerülten Bayaz. - Túl flancos, túl kifinomult, túl nagy! Ezzel a valamivel a fején alig tud majd megállni a lábán. Egyszerűnek kell lennie, őszintének, könnyűnek. Olyasminek, amiben akár harcolni is lehet.

  A királyi ékszerész sűrű pislogásba kezdett. - A koronával a fején fog harcolni?

  - Nem, maga ökör! De úgy kell kinéznie, mintha arra készülne. - Bayaz Jezal mögé lépett, lekapta a fejéről a fából készült koronamásolatot, és a fényesre csiszolt padlóra hajította. Aztán megragadta Jezal karját, és komoran bámult az újdonsült uralkodó tükörképére a válla fölött. - Ez itt egy harcos király a legnemesebb hagyományok szerint! Nagy Harod király egyenesági leszármazottja. Páratlan bajvívó, aki sebeket osztott és kapott, aki seregeket vezetett győzelemre, és tucatjával mészárolta le ellenségeit!

  - Tucatjával? - dünnyögte bizonytalanul maga elé Jezal.

  Bayaz mintha meg sem hallotta volna. - Aki éppen olyan magabiztosan ül a nyeregben karddal a kezében, akár a trónon egy jogarral. Olyan korona kell neki, amit páncélba öltözve is hordhat. Amit fegyverrel a kézben is hordhat. Most már érti?

  Az ékszerész lassan bólintott. - Úgy hiszem, uram.

  - Jó. És még valami.

  - Lordságodnak csak egy szavába kerül.

  - Legyen rajt egy böszme nagy gyémánt."

A három regény ráadásul mind hasonlóan magas színvonalon teljesít, nehéz lenne eldönteni, melyik a legsikerültebb. A párbeszédek a zsenialitás határát súrolják, tele van olyan beszólásokkal, mint: "Én a holtestére sem merném rábízni, hogy megállítson egy nyílvesszőt."

Az első törvény trilógia egyszerre játékos és kemény, véres és mosolyogtató, szenvedélyes és hideg logikára építő, megkockáztatom: remekmű.

Nagyon örvendetes, hogy a Könyvmolyképző ezúttal kiváló munkát végzett, hiszen a köteteket mind puha fűzött, mind keménykötésű - ha nem is olyan kemény, mint Fekete Métely - változatban kiadta. E mellé jön a fordító kiváló munkája, mert ha ilyen olvasmányos a magyar kiadás, az nem csak a szerzőnek, hanem Kamper Gergelynek is köszönhető. Nagy munkát végzett és a végeredmény kiváló. A borító tekintetében semmi extra, az eredeti angol kiadással egyezik. 

Összegzés: Ugyanolyan izgalmas és jó könyv, mint a Trónok harca sorozat legjobb kötetei, minden 18 év feletti cinikus olvasótársamnak szívből ajánlom. És nagy pozitívuma, hogy a Abercrombie tovább építgeti a megalkotott világot, újabb könyvei szintén abban játszódnak, ismert és kevésbé ismert karakterekkel az eredeti trilógiából. Bízzunk benne, hogy magyarul is kijönnek a nyomdából hamarosan.

Osztályozás: Kilenc darabolós Glokta inkvizítor a tízből. 

A trilógiának akadnak rajongói, akik illusztrálták is kedvenceiket - ezekből válogatok itt -, sőt voltak akik már filmet vizionálva elkezdték összeválogatni az álomszínészgárdát. 

Glokta és "hűséges" segédei 

A főszereplők egy másik elképzelés szerint

A beteljesületlen ígéret - LoveStar

Andri Snaer Magnason: LoveStar

Bp. :Gondolat, 2012

Gondolom nem sokan olvastak eddig izlandi regényt. Nos, én sem. Már csupán emiatt is kíváncsi voltam a LoveStar-ra, meg amiatt is, hogy szeretem azt a témát, amit a fülszöveg ígért. Hogy mit kaptam? Néhány kifejezetten klassz humoros oldalt és sajnos egy kellően nem megírt történetsort. Fantasztikus ötletekkel vegyes borzalmasan sovány sztorit. Nincs még igazi főszereplője sem a regénynek, vagyis inkább kettő is van. Egyikük a címadó LoveStar, a géniusz zseni, akit a saját ötleteinek foglya, elvonva őt családjától és szeretteitől. Ő találta fel az emberi kommunikáció új fajtáját, melyben minden ember minden funkcióját és érzékszervét képesek befolyásolni, ezzel reklámfelületté, rikkanccsá téve bárkit. Vállalkozássá silányította az emberiség minden fontos eseményét a haláltól a születésig és a szerelemig. A fogyasztók megszerzése minden erkölcsi törvényt átírt, mindenki célszemély, aki neki megfelelő reklámokat, műsorokat és párt kap. 

A másik főszereplő egy átlagos fogyasztó Indriði, egy hétköznapi izlandi halevő, akinek boldog fogyasztói létét hirtelen tönkreteszi, hogy szerelmét egy vadidegennel kalkulálja össze LoveStar tévedhetetlen és mindenki számára a tökéletes társat kiszámító cége, az InLove.

Számomra úgy tűnt, hogy Magnason sok remek kis szkeccset szedett össze, melyeket aztán így-úgy sorba rakva valahogy összekötött. Az író igazán ott alkotott nagyot, ahol a groteszk kibuggyan belőle, mint részegből a reggeli. Igazán humorosak azok a részek, melyek a jövő piacgazdaságát és marketinges ötleteit mutatják be. Zseniális, ahogy a beépített titkos kémek/marketingesek  a társalgások közben folyton az emberre akarnak tukmálni valami kacatot. Azért nézzünk egy példát, a titkos ügynökök működésére:

"Család:

- Hogy van anyukád?

- Jól, remek életbiztosítása van a LoveLife-nál kötötte...

Művészet:

- Mi a véleményed Jónas Hallgrimsson verséről?

- Vajon miféle életbiztosítás létezett a 19. században? A LoveLife akkor még nem alakult meg...

Sport:

- Jó volt a tegnapi meccs.

- Igen, szegény Felix, szalagszakadás, vajon a biztosítása kiterjedt rá? Majd megnézem a LoveLife-ban. Te is náluk kötöttél, ugye?"

Ahogy Magnason a halál elüzletiesítését írja le, az már egyenesen bizarr. Szóval volt itt muníció az igazán jó regény megírásához, de azért nem merném annak mondani. Nem éreztem, hogy kerek egész lenne a sztori. Valahol ott pattant el nálam a húr, mikor megjelent a Csúnya Rossz Farkas és teljesen tönkre vágta addigi várakozásaimat. Ez a momentum már nem abszurd volt, hanem oda nem illő. A regény számomra ígéret maradt, amely be nem teljesedett.

Osztályzat:
6 csúnya rossz farkas a 10 csúnya rossz farkasból.

Ben Elton: Vakvilág

Bp.: Alinea, 2011

Ben Elton könyve igazi csemegének ígérkezett számomra. Hogy miért? Egyfelől rajongója vagyok az antiutópiáknak, igyekszem minden disztópiáról írt könyvön átrágni magam és minden olyan kötet, mely visszatükröz valamit azon meggyőződésemből, hogy a mai világ genny és fenntarthatatlan, örömet okoz. Másfelől nálam a humor csúcsa a Fekete Vipera sorozat, melynek Elton volt a forgatókönyvírója. Ha valaki nem ismerné a Fekete Viperát (érdemes a 2. évaddal kezdeni, mert az első nem az igazi), hát az sürgősen pótolja, mert amit abban Rowan Atkinson, a zseniális Baldrick, alias Tony Robinson majd a későbbiek során Hugh Laurie és Stephen Fry alakít, az eszement. Szóval olyan vehemenciával vetettem rá magam a karmazsinvörös könyvre, mint a TV2 sztárocskái Byealexra. Igaz némileg több jóindulattal. Nem lehetett nem érezni benne az 1984 és a Fahrenheit 451 zamatát és füstös mellékízét. A humor nem hiányzott a kötetből, szó se róla. Azon majdnem meghaltam, mikor lefestette, hogy az állam kijelenti: mostantól mindenki celeb és híresség lesz. Csak egy dolog volt, ami nem tetszett. Sőt tulajdonképpen nem nem is a tetszéssel volt a gond.

Ben Elton nagy élvezettel nyom fricskát az egyház orra alá, ez már kiderült a Fekete Viperából is. Ami nem feltétlenül baj, mindenki kell, hogy kellő cinizmussal álljon a dolgokhoz. Azonban eme regényt számomra teljesen hiteltelenítette, hogy kitárulkozó modern bulvárosodó világunkat még mindig az egyháztól félti. Azért - az amúgy is túlságosan befeketített - inkvizíció kora már régen leáldozott és manapság a szabadság és demokrácia nevében többeket ér erőszak, mint a kereszténység nevében. Őszintén szólva az egyház maradt mára az egyetlen olyan intézmény, ami úgy ahogy ellenáll az agyrémnek, amit civilizációnak és nyugati világnak csúfolunk. Ben Elton azonban nem átallja az általa felvázolt tömegtársadalmat a vallás vezetése alá tolni. Aki szerint ma az egyház jelenti a veszélyt az emberekre, az szerintem vagy teljesen vak, vagy szimplán kiszolgálja a keresztényellenes ideológiákat. Komolyan azt akarta beadni az olvasónak, hogy egy pap erőszakolja rá az emberekre, a nyilvánosság előtti nemi életet, és hogy a gyereknek a Happy Meal nevet adják, mert a Pisti nem elég csillogó?

Szóval a remek történetet sikerült egy számomra teljesen érthetetlen idegen köntösbe öltöztetni, és ezt még az időnként fergeteges humor sem tudta számomra kárpótolni. Talán rosszkor olvastam és valószínűleg 10 éve lenyűgözött volna. Csak mostanra elegem lett a maradék értékek további erodálásából.

A regény története nyolcas (ami egyébként nem csak a szerző érdeme, mert szinte egy az egyben koppintás korábbi antiutópiákról), a „látvány” erős hatos, a humor nyolcas, a hihetőségskálán azonban nálam hármas alá. Kár érte.

Összegezve a pontszám: 6/10

A humor 1984-e

Aldous Huxley: Szép új világ

Bp.: Cartaphilus, 2008

És most egy olyan könyvet ajánlok, amelyet mindenkinek kötelező lenne elolvasni 18. életélét betöltve, feltéve, hogy én lennék a világ könyörtelen és nagy hatalmú ura. Erre ugyan még várni kell pár évet, ám addig is erősen ajánlom. Nehezen tudnám eldönteni, hogy Huxley Szép új világa, vagy Orwell 1984-e a jobb antiutópia, mindegyik egyértelműen zseniális. Talán ha egy-egy mondattal a különbséget akarnám kihegyezni: Orwellé a sötét kilátástalan diktatúra gyilkos példázata, Huxleyé meg a negédes a mai világra jobban hasonlító körmönfont és humorosan őrült, szinte őrjítően kellemes lassú halálba szendergő pusztulásé. 

író hihetetlen bravúrja, hogy 1931-ben ennyire eltalálta mit hoz a holnap, azaz a mi jelenünk. 

Az értékek fejreállását: "Lenine Crowne? Észbontóan pneumatikus. Nem is értem miért nem próbáltad még ki" elvégre: "mindenki mindenkié", 

a fogyasztói társadalom abszurditását: "nem kell nekünk tű meg cérna, új ruhákat veszünk még ma. Ha sokat öltessz, keveset költessz" vagy: "valódi szattyánbőr-utánzat", 

a narkózis diadalmenetét: "a szóma, ha mondom, segít a gondon" , "már egy köbcenti, helyrebiccenti". 

Hihetetlen olvasmányélmény annak, aki humorral szemléli a mostani világot. Mindez még úgy is igaz, hogy a magamfajta könnyen azonosul a vademberrel, aki teljesen idegenül bolyong Abszurdisztánban, ahol semmi nem olyan, mint aminek lennie kellene. Azon kevés regények egyike, amely a polcomra került, nagyon ritkán teszek oda szép- vagy szórakoztató irodalmat, mert a fizetés a szakirodalomra kell. A szép új világot azonban megvettem 3 éve és azóta már negyedszer végeztem ki. Ha tíz regényt kellene összeszednem, mint "best of", akkor mindenképpen ott lenne A gyűrűk urával, az 1984-gyel, a Quo Vadis-szal. Hibátlan és örök érvényű alkotás.

A Cartaphilus kiadása nagyon szép küllemű, remek címlapi illusztrációval, amely hűen tükrözi a tartalmat.

Osztályzat: 9/10 és csak azért nem tizes, mert mindig bízok abban, hogy egyszer kezembe akad a hibátlan könyv, amelyet akkor nem tudnék osztályzattal ellátni, ha már egyszer kiosztottam volna. Legyen inkább 9.5/10.