2013. április 22., hétfő

Egy klasszikus újraolvasva

Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón
Bp.: Gabo, 1991. 606 o.


Néha érdemes újra elővenni régen olvasott regényeket és megtapasztalni, hogy az egykori benyomás miként változik -ha változik- második olvasatra. Herman Wouk klasszikusát úgy 10-12 éve olvastam először és akkor a kötet háborús leírásai és a hajón való élet katonai élet bemutatása kötött le, míg a most katarzist hozó tárgyalási jeleneten szinte csak átsiklottam. Wouk könyve 1952-ben Pulitzer-díjat ért és a New York Times bestseller listáján előbb 32, majd újabb 15 hétig vezette, úgy, hogy a listán egyébként 122 hétig volt jelen. Általában nem értékelem túlságosan a bestsellereket, hiszen tele van Danielle Steel-féle ömlengésekkel, vagy Da Vinci kód-szerű megdöbbentésre építő művekkel. Wouk könyve nem ilyen. Maga a szerző nagyon hitelesen írja meg egy II. világháborús aknaszedő romboló tengerészeinek életét, akik ki vannak téve egy szolgálati szabályzatot önkényesen használó parancsnok zsarnokságának. A hitelesség nem meglepő, hiszen a szerző tényleg ilyen hajón szolgált a csendes-óceáni harcok során. Különösen érdekes, hogy az ember nem a nagy ütközetekben találja magát, hanem a sokkal gyakoribb hétköznapi bevetéseket: partraszálló csónakok kísérete, postaszállítmány, konvojkíséret, stb. 
A könyv érdekes abból a szempontból is, hogy nem egy főszereplője van, noha elsőre úgy tűnik. Willie Keith magasan a legtöbbet szereplő igazi "főszereplő".  Keith elkényeztetett srácból férfivá válik a szó nemes értelmében a kötet lapjain, aki képes kényes döntések meghozatalára is.  De ott van Maryk elsőtiszt, aki a zendülést ténylegesen levezeti, majd eltűnik a könyvben és nem tudjuk mi lett a sorsa. Vagy kétségtelen főszereplő - a tárgyalás utáni "ünneplésben" a védő meg is jegyzi, hogy ő az igazi főszereplője a történéseknek - Queeg kapitány. Queeg a kötet túlnyomó részében mint negatív hős van jelen, aki olyan esetekkel egzecíroztatja a legénységet, mint az eper-ügy. Ekkor a már érezhetően instabil parancsnok egy kiló eper eltűnése miatt az egész hajót végigkutatja. Aztán a végén mégis átérezzük és megértjük az ő helyzetét is.
A Caine története a döntésképességről, mint a felnőtté válás legfontosabb kritériumáról szól. A szereplők egy része - zöme - képtelen felelős döntés hozni, nem állnak ki társaikért, sem magukért. Mások igen, és vállalják az azzal járó jó vagy rossz következményeket. Emellett Wouk könyve pontos szatíra a bürokrácia útvesztőiről, hogy miként hoznak létre zsenik rendszert a hülyék számára, melyből lehetetlen kitörni, de voltaképpen nem is biztos, hogy ez baj.

Összegezve, remek könyv a II. világháború iránt érdeklődőknek és az élet dolgain merengőknek egyaránt, amelyet érdemes legalább egyszer, de akár többször is elolvasni. Mellesleg a könyvből remek film is készül, amelyben Humphrey Bogart játszotta Queeg kapitányt.

A könyvtár régi kétkötetes kiadását olvastam, amely fűzött, de mégis 22 éve egyben van, ami dicséretes. A borító a 90-es évek elejének megfelelően nem a mai látványelemekkel operál, egyszerű kivitel, az amerikai lobogó színeivel és egy hadihajó körvonalával. Célnak megfelel.

Pontozás: nyolc tábornoki csillag a tíz tábornoki csillagból.
8/10





2013. április 7., vasárnap

Csorba tükör és füst - Madárevő


Samanta Schweblin: Madárevő

Bp.: Nyitott Könyvműhely, 2010

schweblin-a_madarevo_1.jpg

Nem, nem. Nem Sylvesterről és Csőrikéről lesz szó a madárevés ellenére.
Korlátozottan vagyok novellafogyasztó, ami egy olyan személytől, akit a Galgóczi emlékszobának is helyet adó kastélyban dolgozik, több, min bűncselekmény. Egyszerűen nem nagyon elégítenek ki az olyan történetek, amelyek azelőtt véget érnek, mielőtt belelendülnék az olvasásukba. Belátom, az is zseniális, ha valaki egy komplett sztorit tud összedobni néhány oldalba, de szeretek elveszni oldalak százaiban. 
Annak idején még én tettem be a kosárba Samanta Schweblin elbeszéléseit tartalmazó kötetet, hogy megvegyem a könyvtárnak, így illett elolvasni. Nem volt nehéz dolgom. A könyv könnyen olvasható, az írások szellősek, igazából 100 oldalt sem tennének ki normál nagyságú betűkkel és sortávval. Maguk az írások nem rosszak, sőt mondhatni jók. A XXI. század fájdalmát énekli meg, annak mindent fejre állító paradoxonjaival. Szürreális világot mutat, ahol egy szereplő sem százas. Kicsit olyan, mint Gaiman Tükör és füst-je, igaz annak szépsége nélkül. A füst itt is jelen van, csak a tükör csorba. Ez nem azt jelenti, hogy Schweblin műve rossz, hanem azt, hogy más. A fantasztikum itt kevésbé optimista, inkább cinikus. A családi drámák mesékkel keverednek, előbbire a "Télapó ma nálunk alszik", utóbbira a "Pillangók" a példa. Kétségkívül jó tollú hölggyel van dolgunk, akitől érdekes lenne egy nagyobb formátumú regényt olvasni. Talán lesz rá majd lehetőség, hiszen vannak már regényei, kérdés lesz-e magyar kiadásban is? A pszichológiai fejtörőket szerető olvasók figyelmébe mindenképpen ajánlandó, némi kísértethistória beütéssel. Viszont ne számítson senki nagy nevetésekre, ezek szomorú sztorik.

A kötet kiadása kifogástalan, a borító a spanyol eredetivel azonos. 

Osztályzat: Hét megrágott kanári a tíz megrágott kanáriból.


2013. április 3., szerda

A magyar leviatán szivarhajón érkezik

Pintér-Pintér: A szivarhajó utolsó útja

Bp.: Agave, 2012


Meglepően friss ötlettel rukkolt elő egy fiatal magyar írópáros Pintér Bence és Pintér Máté, melynek alapötlete, hogy egy alternatív múltbéli jövőt rajzol fel nekünk. A regény az 1880-as években játszódik és a magyar történelem egészen másként alakult, mint ahogy ma ismerjük. Az 1848-49-es szabadságharc egy új csodafegyvernek köszönhetően magyar sikerrel zárult, miután a gépfegyver segítségével Görgei és Guyon legyőzték a Habsburg majd az orosz haderőt is és elfoglaltuk Bécset. A kialakuló új Európában a Dunai Konföderáció igazi nagyhatalom (még Egyiptom is az ő gyarmata), és Olaszországgal, Lengyelországgal, valamint Németországgal együtt erős ellensúlyt képez a többi ellenséges monarchiával (Oroszország, Francia-Spanyol Császárság és az Ottomán birodalom) szemben. Főhősünk Kossuth Csaba, a nagy Kossuth unokája, aki katonaként, majd afféle titkos ügynökként - meglehetősen béna titkos ügynökként - próbálja a Dunai állam biztonságát megóvni az ellenséges államok kémeitől és egy titkos szervezettől, amely a Konföderáció csodafegyverére a szivarhajóra pályázik. 
A szerzőpáros ötlete nem új, van már hasonló könyv, magyarul is jelent meg ilyen. Legismertebb kétségtelenül Scott Westrefeld Leviatán című ifjúsági regénye, amely újragondolva az I. világháborút mutatja be az olvasóknak nagyon ötletesen. De erről majd egy másik könyvajánlóban... De előzményként nyugodtan lehetne Vernét és Jókait is írni, utóbbi esetén mondjuk a Jövő század regényére gondolok. Egyes ajánlók azt írták, hogy ez egy afféle magyar James Bond sztori, de engem sokkal inkább a Verne regények világára emlékeztet, mind a karakterek jellegét, mind a történéseket nézve.
Hogy miként sikerült a regény? Egyáltalán nem rossz. A próbálkozás biztató, reménykedek egy még erősebb folytatásban. Ami talán hiányzik belőle az a feszültség, de hát végül is nem thrillernek írták meg. Szórakoztató a maga módján, főleg ha az ember kellő történelmi ismeretekkel rendelkezik (na nem kell túl sok hozzá azért) és mosolyoghatunk azon, bár úgy történt volna, ahogy itt áll. Ugyanakkor nagyon tetszett az is, hogy nem képzelték el Kossuth új államát egy tejjel-mézzel folyó Kánaánként és komoly problémákkal küszködik.
Ami nálam plusz egy osztályzatot ért az egész kötet osztályozása során, az a sok áldokumentum, amit idéznek a fejezetek elején. Nagyon ötletes és klasszul sikerültek. 

A kötés puha és fűzött voltáról inkább nem nyilatkozom, sajnos az Agave minden könyve ilyen (a fűzöttek közt azért a jobbak közé tartoznak), helyesírási hibára nem emlékszem,úgyhogy nem rossz a kiadás.

Összegzés: Egy nálunk újdonság erejével ható fiataloknak szánt minőségi könyvet kaptunk, amely kivitelezésében és történetében közepes, ötletekben azonban gazdag és kifejezetten szórakoztató. Márpedig ez utóbbi nem megvetendő dolog.  Így tovább, mert ha sikerül a történetet feszesebbre húzni, akkor ez egy egészen remek sorozat lehet!

Osztályzat: Hét szivarhajó a tíz szivarhajóból.









2013. április 1., hétfő

"Legyen rajta egy böszme nagy gyémánt" - Első törvény trilógia


Az első Törvény trilógia:

1. A penge maga, 2010
2. Miután felkötötték őket, 2011
3. A királyok végső érve, 2012 

Szeged: Könyvmolyképző


Annak idején a könyvtár számára elsőként véletlenül a trilógia második kötetét vettem meg. Így átkozódva szántam rá magam a kezdő epizód megvételére, mert fukar vagyok a könyvtár költségvetésével, de nem volt mit tenni, ezek után kénytelen voltam beszerezni A penge maga-t és a lezáró 3. kötetet is. Mindemellett meggyőződésem, hogy rég csináltam ekkora vásárt.
Az első törvény trilógia mellett számos okkal vagy ok nélkül felkapott sikerkönyv messze elmarad: a Twillight vámpírjai szénné égnének szégyenükben az olyan fickók mellett, mint "Véres kilences" Logen, vagy Kutyaember. A szürke ötven árnyalatában nincs annyi kötél, bilincs és bőrszíj, amennyit Sand dan Glokta ne használna el egy oldal alatt. 
Hihetetlenül nagy regényfolyamról van szó, amelyet a fantasy rajongói simán odatehetnek a Gyűrűk ura mellé és nem kell szégyenkezniük emiatt. Még egy utalás is van a 3. kötetben a Gyűrűk urának közismert: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak" mondatára. Na jó, nem olyan magasröptű és szép, mint Tolkien műve. Nincs benne jó és rossz örök harca. Nincsenek benne Aragorn tisztaságú jellemek sem. Ez sokkal életszerűbb, szinte érezni az inkvizítort körüllengő szagokat az ember, mikor Glokta - ez a Dr House-ra igencsak hasonlító figura - munkába kezd. Bayaz, a trilógia mágusa sem egy földre szállt angyal, sőt az ember nem tudja eldönteni, nem maga a gonosz-e, egészen a végéig. 
A karakterek nagyon jók - mondanám, hogy szerethetők, de voltaképpen szinte az összes görény :D -, mindegyik megkapta a maga attribútumait, melyek vissza-visszatérő elemként görögnek végig a három könyv lapjain. A szokásos mondásaik mind egy-egy bölcsességek könyvébe való klasszikus. Maró öngúny és irónia az egész, a tragikumot is lágy selyembe öltözteti az író. És tényleg íróról van szó, mert Abercrombie 2000 oldalon keresztül komoly szinten űzte az irodalmat. Néha talán túlzások vannak a történetben, vannak kiszámítható fordulatok, de alig-alig volt olyan oldal, ahol ne húzódott volna mosolyra a szám. De citáljunk is egy kis részt, ahol Bayaz a mágus éppen az általa kreált királyt akarja kellően fejedelminek beöltöztetni (Bojler, nem bocsi: Spoiler!):

"- Nem! Nem! - csattant fel némiképpen ingerülten Bayaz. - Túl flancos, túl kifinomult, túl nagy! Ezzel a valamivel a fején alig tud majd megállni a lábán. Egyszerűnek kell lennie, őszintének, könnyűnek. Olyasminek, amiben akár harcolni is lehet.
  A királyi ékszerész sűrű pislogásba kezdett. - A koronával a fején fog harcolni?
  - Nem, maga ökör! De úgy kell kinéznie, mintha arra készülne. - Bayaz Jezal mögé lépett, lekapta a fejéről a fából készült koronamásolatot, és a fényesre csiszolt padlóra hajította. Aztán megragadta Jezal karját, és komoran bámult az újdonsült uralkodó tükörképére a válla fölött. - Ez itt egy harcos király a legnemesebb hagyományok szerint! Nagy Harod király egyenesági leszármazottja. Páratlan bajvívó, aki sebeket osztott és kapott, aki seregeket vezetett győzelemre, és tucatjával mészárolta le ellenségeit!
  - Tucatjával? - dünnyögte bizonytalanul maga elé Jezal.
  Bayaz mintha meg sem hallotta volna. - Aki éppen olyan magabiztosan ül a nyeregben karddal a kezében, akár a trónon egy jogarral. Olyan korona kell neki, amit páncélba öltözve is hordhat. Amit fegyverrel a kézben is hordhat. Most már érti?
  Az ékszerész lassan bólintott. - Úgy hiszem, uram.
  - Jó. És még valami.
  - Lordságodnak csak egy szavába kerül.
  - Legyen rajt egy böszme nagy gyémánt."

A három regény ráadásul mind hasonlóan magas színvonalon teljesít, nehéz lenne eldönteni, melyik a legsikerültebb. A párbeszédek a zsenialitás határát súrolják, tele van olyan beszólásokkal, mint: "Én a holtestére sem merném rábízni, hogy megállítson egy nyílvesszőt."
Az első törvény trilógia egyszerre játékos és kemény, véres és mosolyogtató, szenvedélyes és hideg logikára építő, megkockáztatom: remekmű.

Nagyon örvendetes, hogy a Könyvmolyképző ezúttal kiváló munkát végzett, hiszen a köteteket mind puha fűzött, mind keménykötésű - ha nem is olyan kemény, mint Fekete Métely - változatban kiadta. E mellé jön a fordító kiváló munkája, mert ha ilyen olvasmányos a magyar kiadás, az nem csak a szerzőnek, hanem Kamper Gergelynek is köszönhető. Nagy munkát végzett és a végeredmény kiváló. A borító tekintetében semmi extra, az eredeti angol kiadással egyezik. 

Összegzés: Ugyanolyan izgalmas és jó könyv, mint a Trónok harca sorozat legjobb kötetei, minden 18 év feletti cinikus olvasótársamnak szívből ajánlom. És nagy pozitívuma, hogy a Abercrombie tovább építgeti a megalkotott világot, újabb könyvei szintén abban játszódnak, ismert és kevésbé ismert karakterekkel az eredeti trilógiából. Bízzunk benne, hogy magyarul is kijönnek a nyomdából hamarosan.

Osztályozás: Kilenc darabolós Glokta inkvizítor a tízből. 

A trilógiának akadnak rajongói, akik illusztrálták is kedvenceiket - ezekből válogatok itt -, sőt voltak akik már filmet vizionálva elkezdték összeválogatni az álomszínészgárdát. 

Glokta és "hűséges" segédei 
A főszereplők egy másik elképzelés szerint