Jövőnk: Made in Japan

Itó Projekt (Itó Szatosi):

</Harmónia>

Bp. : Ad Astra, 2012. 312.o.

Nem vagyok a japán kultúra nagy rajongója, úgyhogy egyszerre vártam (mint disztópia) és egyszerre tartottam (mint japán) a Harmónia címet viselő futurisztikus lélektani krimitől, amely így utólag igazi gyöngyszem. Gyöngyszem, de nem egy a sok egyforma gyöngyből álló gyöngysoron, hanem egy különleges darab, egy fekete a sok fehér mellett. A könyv cuki kis borítója egy vérszomjas ragadozót takar, amely hangulatával beborítja az olvasót és képes belőle kiszívni azt a kis derűt és jó hangulatot, ami még fellelhető a mi modern utópiánkban. Kevés ilyen megragadó atmoszférájú kötet bolyong a mai könyvpiacon, és ez az atmoszféra mélységesen nyomasztó. Kemény kis regény ez. Barbie babáknak semmiképpen sem ajánlott és olyanoknak sem, akik képtelenek a szomorú reménytelenséget kívülről, kellő távolságról nézni.

Itó Szatosi (Az Itó Projekt felvett álnév) egy mérhetetlenül boldogtalan szép új világot tár elénk, amely belefullad az egészég és a politikai korrektség óceánjába, olyan jövőt dob ránk, amely sterilizáltságával és gondtalanságával öli meg az emberi tudatot szép lassan. Az uniformizált világ mostanában sok disztópia témája – legutóbb Ben Eltonét olvastam -, nyilván nem ok nélkül ragadja meg az írókat ez a lassan valóban alakot öltő rémkép. Szatosi főszereplője, az elektronikus visszaemlékezéseken keresztül megismert Kirie Tuan ebből a közegből menekülne két barátjával. Vezetőjük Mihie Miach kiterveli, hogy még azelőtt fellázad a ökormányok uralta világ ellen, mielőtt felnőttként belé telepítik a WatchMe nevű nanotechnológián alapuló rendszert, amely állandóan tájékoztatja a központi hatóságokat az egészségi helyzetéről és amely ezáltal uniformizálja az embereket. Minden ember ugyanakkora súlyú, magas, bőrszínű, stb. Mihie a lázadásnak csak egy módját tudja kitalálni, megsemmisíteni az egészségmániás világ által óvott értéket, azaz saját magát. A hármas öngyilkossági kísérlet azonban csak Miach számára sikerül, Kirie Tuan túléli és kénytelen szembenézni a sorsával. Azonban az ideálok világába atombombaként csap egy televíziós adás, amelyben egy titokzatos csoport azzal fenyegeti az emberiséget, hogy aki nem öl meg valakit egy héten belül, azt az összes emberre felinstallált egészségellenőrző rendszer segítségével likvidálják. Tuan, mint spirálcenzor nyomozni kezd, amely során érdekes felfedezésekre jut.

A kötetnek a már említett borús hangulata az első számú erénye, ebben alig akad párja. Az írói megoldások (időbeli ugrálás, html-es betoldások) már problematikusabbak a konzervatívabb könyvmolyok számára, bár nem tudom mennyi ilyen sci-fi fanatikus lehet… Különösen a HTML-ben kódolt részek azok, amelyek megriaszthatják a kötetet kézbe vevő potenciális olvasót, holott gyorsan hozzászoktam és a mű végén az egész értelmet kapott. Ezt az egyébként zseniális ötletet ezért kissé kétélűnek érzem. A karakterek árnyaltak (nem mintha sok lenne belőlük), az események végiggondoltak, logikai bukfencre nem emlékszem. Egyébként inkább filozófiai gondolatébresztő a könyv, mintsem kalandot kalandra halmozó izgalmas eseménytörténet. A feszültsége köti le az embert, amely minden oldalon árad.

Az Ad Astra kiadásai úgy érzem, hogy az ország legszínvonalasabb könyvei közé tartoznak nyomdászati és kötészeti szempontból. A Harmónia ugyan fűzött könyv, de eddig jól bírja a strapát. A borító érdekes, én a főszereplőt nem olyannak képzelem el, mint ott ábrázolva vagyon, de egyáltalán nem rossz. Szép és minőségi kiadvány lett.

Összességében igazán kiváló kötetet olvashattam, az ilyeneket tényleg érdemes kiadni és minden dicséretet megérdemel az a kiadó, amely ilyen fajsúlyos – és nem populáris – könyvet ad az emberek kezébe, nem valami agyonreklámozott bóvlit.

Osztályzat: Nyolc társadalmi pont a tíz társadalmi pontból.

8/10

Egy utó(lsó) pia Anti! azaz antiutópia

Condie, Ally: Matched – Egymáshoz rendelve

Bp.: Ciceró, 2011

 

A Ciceró az elmúlt években szerintem a legjobb ifjúsági könyvkiadóvá küzdötte fel magát, olyan köteteket adva ki, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem gondolkodásra is késztetik az azokat elolvasó fiatalokat. 

Világunk hangulatára jellemző az apokaliptikus és posztapokaliptikus irodalom előretörése az utóbbi esztendőkben, ide sorol be Ally Condie: Matched című műve is. A Matched egy katasztrófa után újjászületett világban játszódik, ahol bürokraták uralják a világot, ők döntik el statisztika és valószínűségszámítás alapján ki milyen munkát kap, ki kivel házasodik össze, mit eszik és hány évesen hal meg, mindezt a jólétért cserébe. Azonban, mint minden megvalósult utópiában itt is lassan szembesülünk azzal, hogy a jótékony fehér hótakaró alatt mégiscsak ott az álcázott pöcegödör.

Alapjában a történet szerelmi mese, amely a „szerelem mindent legyőz” alapelvét tartva szem előtt főszereplőnk, Cassia lelki vívódását mutatja be. A regény erőssége nem az út, amit a főhősnő bejár a társadalom tökéletes elfogadásától a lázadásig, hanem inkább az a világ, amelyet bemutat. A szerző láthatóan lányoknak szánta a művét, ugyanaz a két srác közti vívódás olvasható benne, amely a Csúfok sorozatban vagy Az éhezők viadalában. Hiába egy szelet egy lánynak sem elég úgy tűnik. Ebből adódóan disztópiának kissé túl nyáladzós és a keménység szikrái sem csillognak ebben az éjszakában.

A Matched egy 3 részes trilógia kezdete, hamarosan nekiesek a másodiknak, remélve, hogy a sztori amúgy sem túl sodró lendülete kitart (sajnos tartok tőle, hogy nem). A Matched nem éri el az Éhezők viadala szintjét, de még a Csúfok-ét sem, emellett vet fel jó kérdéseket, elég csak az eutanáziára, a világ uniformizálódására gondolni. 

A könyv megüti a kötészeti selejt színvonalát, lévén nem kötött, hanem fűzött, s így garantáltan szétesik, mint kezdő hiphop-os az első táncversenyén. A könyv borítója se nem szép, se nem csúnya, a mondanivaló világos és ha nem lenne ott az irritáló "bestseller" felirat, akkor talán nem is hánynék tőle.

Összegzés: 

Sablonos a történet, de a körítés kifejezetten jól sikerült, fogyasztásra mérsékelten alkalmas.

Osztályzat: Hat Miss Len csillag a tízből.

Testcserés támadás könyvben

Lissa Price: A testbérlők

Bp.: Agave, 2012. 328.p.

Bár a tavasz időjárási szempontból még várat magára, mégis a nappalok hossza csak nyúlik és már lehetőséget ad számomra a buszon való olvasásra reggel odamenet és délután munkából hazafelé jövet egyaránt. Lissa Price könyve már régóta a várólistámon volt, és végre ki sem volt kölcsönözve és időm is akadt rá. Három napi utazás alatt végeztem is vele. A könyv hátoldalán azt ígérik, hogy ez a kötet Az éhező viadala méltó örököse. Még nem írtam róla, de én szerettem Az éhezők viadalát, kedveltem a második részét és elfogadtam a trilógia záróepizódját, így kíváncsi voltam mit vált ki belőlem A testbérlők. Nem hoznám összefüggésbe Az éhezők viadalával. Ez sokkal inkább a Csúfokra hajaz. 

Nem új ötlet a testcserés támadás, láthattunk már ilyet bőven a filmvásznon, de könyvben is. Előbbiekre példa az Ál/Arc (amit nagyon szeretek és szerintem Cage legélvezhetőbb filmje, persze Travolta klasszisokkal jobb benne így is), a Testcsere vagy a pocsék Tökös csaj és Nem férek a bőrödbe, míg utóbbira Meg Cabot Airhead sorozata.

Szóval főszereplőnk egy világháború utáni világban él, ahol a felnőtt lakosságot kiirtották a biológiai fegyverek és csak a nagyon fiatalok és a nagyon idősek maradtak életben. A rokon nélkül maradt kiskorúakat intézetbe zárják, vagy kénytelenek a törvény elől hajléktalanként egyik napról a másikra élni. Ilyen Callie is, aki öccsével bujkál a rendőrök (könyvben marsallok) elől. Hogy testvérének orvosságot vehessen illegális "munkát" vállal egy laboratóriumban, ahol az idős és gazdag emberek fiatal testekbe költözhetnek át, mint bérlők, hogy újra élhessék fiatalságukat. Callie bérlője azonban nem csak szórakozásra áhítozik, hanem bosszúra, veszélybe sodorva ezzel mindkettőjüket. 

A címlap verzóján a thriller besorolást erősnek érzem, de lehetett volna, az alapanyag megvolt benne hozzá. Kicsit sajnálom, hogy a szerző egy ifjúsági regényt írt, mert ebből olyan igazi kemény thrillert lehetett volna kihozni, hogy húha. Több erotikával, több erőszakkal és egy sötét háttérrel igencsak ütős filmet lehetne forgatni belőle. Nem is igazán fantasy, ahhoz kevés benne az ilyen elem. Valami ötvözet, de akárcsak a bronz, ez egy jó ötvözet. Tetszett a felépített világ, annak minden ellentmondásával és kissé hihetetlen felépítésével, életszagú volt. Nem tetszett a főgonosz kissé képregényszerű alakja és az, hogy olyan klisék kerültek bele, amelyek nem adtak hozzá a sztorihoz és kiszámíthatóak voltak. Annak sem örültem, hogy a történet vége egy baromi nagy kérdőjel és nem fejeződött be a regény. A folytatások tapasztalatom szerint nagyrészt csalódások és nem érzem azt, hogy ezt az eseménysorozatot értelmesen lehet majd nyújtani.

Nagyon szép - az én ízlésemnek legalábbis - a borító, a Kis Vuk kerekesszékes főszereplőjével ellentétben itt van értelme a két különböző szemnek, hiszen kifejezi, hogy a testben két személy lakozik. A puha kötés sajnos gyűrődik, de egyelőre nem esett szét, noha sok olvasó kezében megfordult már. Sajnos helyesírási hibák akadnak benne, pedig ha én észreveszem őket, aki gyorsan olvasok, az már jelentős mennyiséget valószínűsít.

Összefoglalva erős könyv, amely megközelíti, de nem éri el Az éhezők viadalának első részét, de megelőzi a folytatásokat. Hét tarkóchip a tíz tarkóchipből.

7/10

Egy tényleg démoni könyv

Suarez, Daniel: Daemon

Szeged: Könyvmolyképző, 2011

 

Szögezzük le, imádom az antiutópiákat. Mindig elmondom, hogy az 1984 és a Szép új világ elolvasása és megértése nélkül nem adnék szavazati jogot senkinek. Suarez könyve nem éri el ezek színvonalát, mindamellett jelentős könyvnek ígérkezik. Tulajdonképpen inkább anti, mintsem utópia, de valahogy a negatív jövőkép miatt mégis annak mondanám műfajilag, nem pusztán techno-thrillernek. A mondanivalója is aktuális és a sötét jövőkép olyan, hogy elviseléséhez kell némi pia. Jelentős regénynek egyelőre csak ígérkezik, hiszen a korszellemnek megfelelően a Daemon egy három kötetes trilógia első része. 

A három kötet a következő: 

Daemon (2006, Magyarországon: 2011), 

Freedom (2010, Mo.-n?) és 

Kill Decision (2012, Mo.-n?). 

Tehát teljes véleményt az egészről még nem adhatok, hiszen csak az első szeletét ettem meg a tortának, a másik kétharmad még okozhat kellemes vagy kellemetlen csalódást. A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, amikor a számítógépek még a mainál is nagyobb mértékben uralkodnak felettünk, sőt éppen akkor kapcsolódunk bele, amikor át is veszik az uralmat a Föld felett. No nem robotok menetelnek végig New York utcáink, az uralomváltás szinte észrevétlen. Egy halott zseni, halála utánra időzítve – minthogy már nem felelősségre vonható - számítógépes vírusok segítségével (melyeket általa kifejlesztett népszerű játékok segítségével terjeszt el) beépül a gazdaságot irányító társaságokba. Saját kis stábot toboroz, informatikusokból, gyilkosokból, médiaszemélyiségekből, akikben az ambíció felülkerekedik az erkölcsön és eladják a lelküket a démonoknak. A kötet több szereplőn keresztül mutatja be a lassú uralomváltást, hol az első gyilkosságot kideríteni szándékozó rendőr, hol a pitiáner öncélú adatrabló bőrébe bújhatunk. Suarez elég jól adja vissza a különféle emberek motivációit, a karakterek között vannak kifejezetten érdekesek. A történetfelvetés remek, hiszen nem egy valóságtól elrugaszkodott jövőt vetít elénk, hanem nagyon is valóságosat. Félelmetesen valóságosat. Az informatikai háttér hitelességének megítélése nem dolgom, bizonyára az, hiszen a szerző eredeti szakmájába vág. Azoknak az olvasóknak, akiktől távol áll az ilyen műszaki eszmefuttatás, ezek a részek unalmasak lehetnek. A regény sok érdekes kérdést feszeget:

- a halál legyőzése az ember „digitalizásával”

- a számítástechnika, mint fegyver

- a kormányok feletti pénzügyi cégek diktatúrája

A baj, hogy választ – legalábbis az első kötet – nem ad, sőt tulajdonképpen még abban sem vagyunk biztosak, hogy ami történik az rossz-e, mivel Suarez az ellenkező oldal véleményét is tudtunkra adja.  Mondjuk ez kifejezetten elgondolkodtató. Szóval összegezve jó könyvről van szó, amely kicsit talán rétegkönyv és nem túl populáris. Mindenképpen olvasásra érdemes.

Osztályzat: hét számítógépes vírus a tíz számítógépes vírusból.

A beteljesületlen ígéret - LoveStar

Andri Snaer Magnason: LoveStar

Bp. :Gondolat, 2012

Gondolom nem sokan olvastak eddig izlandi regényt. Nos, én sem. Már csupán emiatt is kíváncsi voltam a LoveStar-ra, meg amiatt is, hogy szeretem azt a témát, amit a fülszöveg ígért. Hogy mit kaptam? Néhány kifejezetten klassz humoros oldalt és sajnos egy kellően nem megírt történetsort. Fantasztikus ötletekkel vegyes borzalmasan sovány sztorit. Nincs még igazi főszereplője sem a regénynek, vagyis inkább kettő is van. Egyikük a címadó LoveStar, a géniusz zseni, akit a saját ötleteinek foglya, elvonva őt családjától és szeretteitől. Ő találta fel az emberi kommunikáció új fajtáját, melyben minden ember minden funkcióját és érzékszervét képesek befolyásolni, ezzel reklámfelületté, rikkanccsá téve bárkit. Vállalkozássá silányította az emberiség minden fontos eseményét a haláltól a születésig és a szerelemig. A fogyasztók megszerzése minden erkölcsi törvényt átírt, mindenki célszemély, aki neki megfelelő reklámokat, műsorokat és párt kap. 

A másik főszereplő egy átlagos fogyasztó Indriði, egy hétköznapi izlandi halevő, akinek boldog fogyasztói létét hirtelen tönkreteszi, hogy szerelmét egy vadidegennel kalkulálja össze LoveStar tévedhetetlen és mindenki számára a tökéletes társat kiszámító cége, az InLove.

Számomra úgy tűnt, hogy Magnason sok remek kis szkeccset szedett össze, melyeket aztán így-úgy sorba rakva valahogy összekötött. Az író igazán ott alkotott nagyot, ahol a groteszk kibuggyan belőle, mint részegből a reggeli. Igazán humorosak azok a részek, melyek a jövő piacgazdaságát és marketinges ötleteit mutatják be. Zseniális, ahogy a beépített titkos kémek/marketingesek  a társalgások közben folyton az emberre akarnak tukmálni valami kacatot. Azért nézzünk egy példát, a titkos ügynökök működésére:

"Család:

- Hogy van anyukád?

- Jól, remek életbiztosítása van a LoveLife-nál kötötte...

Művészet:

- Mi a véleményed Jónas Hallgrimsson verséről?

- Vajon miféle életbiztosítás létezett a 19. században? A LoveLife akkor még nem alakult meg...

Sport:

- Jó volt a tegnapi meccs.

- Igen, szegény Felix, szalagszakadás, vajon a biztosítása kiterjedt rá? Majd megnézem a LoveLife-ban. Te is náluk kötöttél, ugye?"

Ahogy Magnason a halál elüzletiesítését írja le, az már egyenesen bizarr. Szóval volt itt muníció az igazán jó regény megírásához, de azért nem merném annak mondani. Nem éreztem, hogy kerek egész lenne a sztori. Valahol ott pattant el nálam a húr, mikor megjelent a Csúnya Rossz Farkas és teljesen tönkre vágta addigi várakozásaimat. Ez a momentum már nem abszurd volt, hanem oda nem illő. A regény számomra ígéret maradt, amely be nem teljesedett.

Osztályzat:
6 csúnya rossz farkas a 10 csúnya rossz farkasból.

Ben Elton: Vakvilág

Bp.: Alinea, 2011

Ben Elton könyve igazi csemegének ígérkezett számomra. Hogy miért? Egyfelől rajongója vagyok az antiutópiáknak, igyekszem minden disztópiáról írt könyvön átrágni magam és minden olyan kötet, mely visszatükröz valamit azon meggyőződésemből, hogy a mai világ genny és fenntarthatatlan, örömet okoz. Másfelől nálam a humor csúcsa a Fekete Vipera sorozat, melynek Elton volt a forgatókönyvírója. Ha valaki nem ismerné a Fekete Viperát (érdemes a 2. évaddal kezdeni, mert az első nem az igazi), hát az sürgősen pótolja, mert amit abban Rowan Atkinson, a zseniális Baldrick, alias Tony Robinson majd a későbbiek során Hugh Laurie és Stephen Fry alakít, az eszement. Szóval olyan vehemenciával vetettem rá magam a karmazsinvörös könyvre, mint a TV2 sztárocskái Byealexra. Igaz némileg több jóindulattal. Nem lehetett nem érezni benne az 1984 és a Fahrenheit 451 zamatát és füstös mellékízét. A humor nem hiányzott a kötetből, szó se róla. Azon majdnem meghaltam, mikor lefestette, hogy az állam kijelenti: mostantól mindenki celeb és híresség lesz. Csak egy dolog volt, ami nem tetszett. Sőt tulajdonképpen nem nem is a tetszéssel volt a gond.

Ben Elton nagy élvezettel nyom fricskát az egyház orra alá, ez már kiderült a Fekete Viperából is. Ami nem feltétlenül baj, mindenki kell, hogy kellő cinizmussal álljon a dolgokhoz. Azonban eme regényt számomra teljesen hiteltelenítette, hogy kitárulkozó modern bulvárosodó világunkat még mindig az egyháztól félti. Azért - az amúgy is túlságosan befeketített - inkvizíció kora már régen leáldozott és manapság a szabadság és demokrácia nevében többeket ér erőszak, mint a kereszténység nevében. Őszintén szólva az egyház maradt mára az egyetlen olyan intézmény, ami úgy ahogy ellenáll az agyrémnek, amit civilizációnak és nyugati világnak csúfolunk. Ben Elton azonban nem átallja az általa felvázolt tömegtársadalmat a vallás vezetése alá tolni. Aki szerint ma az egyház jelenti a veszélyt az emberekre, az szerintem vagy teljesen vak, vagy szimplán kiszolgálja a keresztényellenes ideológiákat. Komolyan azt akarta beadni az olvasónak, hogy egy pap erőszakolja rá az emberekre, a nyilvánosság előtti nemi életet, és hogy a gyereknek a Happy Meal nevet adják, mert a Pisti nem elég csillogó?

Szóval a remek történetet sikerült egy számomra teljesen érthetetlen idegen köntösbe öltöztetni, és ezt még az időnként fergeteges humor sem tudta számomra kárpótolni. Talán rosszkor olvastam és valószínűleg 10 éve lenyűgözött volna. Csak mostanra elegem lett a maradék értékek további erodálásából.

A regény története nyolcas (ami egyébként nem csak a szerző érdeme, mert szinte egy az egyben koppintás korábbi antiutópiákról), a „látvány” erős hatos, a humor nyolcas, a hihetőségskálán azonban nálam hármas alá. Kár érte.

Összegezve a pontszám: 6/10

A humor 1984-e

Aldous Huxley: Szép új világ

Bp.: Cartaphilus, 2008

És most egy olyan könyvet ajánlok, amelyet mindenkinek kötelező lenne elolvasni 18. életélét betöltve, feltéve, hogy én lennék a világ könyörtelen és nagy hatalmú ura. Erre ugyan még várni kell pár évet, ám addig is erősen ajánlom. Nehezen tudnám eldönteni, hogy Huxley Szép új világa, vagy Orwell 1984-e a jobb antiutópia, mindegyik egyértelműen zseniális. Talán ha egy-egy mondattal a különbséget akarnám kihegyezni: Orwellé a sötét kilátástalan diktatúra gyilkos példázata, Huxleyé meg a negédes a mai világra jobban hasonlító körmönfont és humorosan őrült, szinte őrjítően kellemes lassú halálba szendergő pusztulásé. 

író hihetetlen bravúrja, hogy 1931-ben ennyire eltalálta mit hoz a holnap, azaz a mi jelenünk. 

Az értékek fejreállását: "Lenine Crowne? Észbontóan pneumatikus. Nem is értem miért nem próbáltad még ki" elvégre: "mindenki mindenkié", 

a fogyasztói társadalom abszurditását: "nem kell nekünk tű meg cérna, új ruhákat veszünk még ma. Ha sokat öltessz, keveset költessz" vagy: "valódi szattyánbőr-utánzat", 

a narkózis diadalmenetét: "a szóma, ha mondom, segít a gondon" , "már egy köbcenti, helyrebiccenti". 

Hihetetlen olvasmányélmény annak, aki humorral szemléli a mostani világot. Mindez még úgy is igaz, hogy a magamfajta könnyen azonosul a vademberrel, aki teljesen idegenül bolyong Abszurdisztánban, ahol semmi nem olyan, mint aminek lennie kellene. Azon kevés regények egyike, amely a polcomra került, nagyon ritkán teszek oda szép- vagy szórakoztató irodalmat, mert a fizetés a szakirodalomra kell. A szép új világot azonban megvettem 3 éve és azóta már negyedszer végeztem ki. Ha tíz regényt kellene összeszednem, mint "best of", akkor mindenképpen ott lenne A gyűrűk urával, az 1984-gyel, a Quo Vadis-szal. Hibátlan és örök érvényű alkotás.

A Cartaphilus kiadása nagyon szép küllemű, remek címlapi illusztrációval, amely hűen tükrözi a tartalmat.

Osztályzat: 9/10 és csak azért nem tizes, mert mindig bízok abban, hogy egyszer kezembe akad a hibátlan könyv, amelyet akkor nem tudnék osztályzattal ellátni, ha már egyszer kiosztottam volna. Legyen inkább 9.5/10.

A thriller-mentes thriller rejtélye

Darren Shan: A holtak vonulása

Bp.:Nyitott Könyvműhely, 2010

Valahogy átgyűrtem magam Darren Shan első - állítólag - felnőtteknek írt - állítólag - hátborzongató - állítólag - thrillerén.

Annyira félelmetes, mint egy plüssmackó az óvodában, annyira izgalmas, mint egy brazil szappanopera 4211. részének tizedik ismétlése és annyira hatásos, mint egy Facebook-os körlevél, amelyben energiapazarlással küzdenek az afrikai nyomor ellen... Legalábbis számomra, de itt egy ellenvélemény:ellenvélemény. 

A szereplők unalmasak, a történet nemkülönben. A főgonosz nem elég gonosz, hősünk nélkülöz minden hősiességet. Karaktere leginkább egy valóságshowba beválogatott reménytelenül kretén karriervadászra hajaz. A thriller fogalmát is valószínűleg újraírták az utóbbi időben (a "TV-műsor" és a "szórakoztatás" szóval együtt), mert az én olvasatomban a thrillerben feszültség, izgalom vegyül reménytelenséggel és akcióval, ezekből pedig itt vajmi keveset kaptam. Visszagondolva  nem emlékszem egy igazán félelmetes epizódra sem a kötetben. 

Még a címválasztást sem értem, holtak vannak benne, de nem nagyon vonulgatnak... A borító meg egyenesen lapos azzal a sötét színekben kiabáló Munch-féle Sikoly epigonnal.

Osztályzat: 5/10

Egyébként trilógiáról van szó, bár egyelőre el nem tudom képzelni hogyan lehet folytatni a sztorit, mert lezártnak tűnt... De hát Darren Shan fantáziája elég fejlett, biztos megoldotta. Az első kötet alapján azonban a folytatásról én már csak borítók alapján fogok hírt kapni, mert olvasni aligha fogom.

Westerfeld: Csúfok trilógia

Scott Westerfeld: Csúfok, Szépek, Különlegesek

Szeged: könyvmolyképző, 2007, 2009, 2011

1. Csúfok 

Scott Westerfeld egy különös jövőképet vázol felénk, a távoli (vagy nem is olyan távoli?) jövőben játszódik a történet, ahol mindenkivel megtörténik az, ami ma olyan sokaknak nem adatik meg: a 16. születésnapján mindenki szép lesz. Akár akarja ezt, akár nem. De hát, mindenki szép akar lenni, nem? A történet nem túl bonyolult, a főszereplő Tally szép akar lenni, élvezni akarja az életet, ami a szépeknek kijár: fény, ragyogás és folytonos jókedv és mulatság. De hát akire fény vetül, annak árnyékot is kell vetnie. Tallynak nehéz döntéseket kell hoznia: barátság vagy öncél, becsület vagy árulás, nehéz út vagy a könnyebb út és végül csúfság vagy szépség. Westerfeld trilógiájának első kötetében, főhőslányunk máris hibát hibára halmoz, hiszen az élet nem játék és nincsenek egyszerű döntések. A könyv a döntésekről szól, melyeket meg kell hozni és a rossz döntésekről, amelyek  esetén súlyos következményekkel kell szembesülnünk. A könyv a becsületről szól, amit el lehet veszíteni és nehéz visszaszerezni. És a „Csúfok” a szépségről szól, amely nem feltétlenül a tökéletes arcban és alkatban rejlik. 

Olvassátok el, mert ez egy jó könyv, különösen ajánlom az éppen e magából kicsavarodott világba felcseperedő ifjú titánoknak és titánnőknek, mert esetleg tanulhatnak is belőle, hogy mi lesz belőlünk, ha nem vigyázunk.

2. Szépek

A Szépek onnan indul, ahol a Csúfok véget ért. Tally csúfos kudarcot vallott. Két fiú között a padlót smárolta le. Becsülete oda, barátnője fokozatosan ellenséggé alakul át. A második rész sajnos nem annyira erőteljes számomra, mint az első, bár sötétnek elég sötét a leírt utópikus csillogás ellenére is. Talán az a hihetőség, ami az első epizódban jelen volt, itt kissé megfakult pár jelenet miatt. Összességében erős 7-es osztályzatot kap. 

3. Különlegesek

Tally már maga sem tudja kinek az oldalán áll. Agyát manipulálják és a sok igazság között nehéz igaznak maradni. Ahhoz, hogy értelme tiszta maradjon drasztikus módszereket vet be. De nem csak az ellenségeitől kapott különleges képességek teszik bizonytalanná, agyába befészkel a kétség, hogy egyáltalán jó oldalon áll-e!? Mi fontosabb az egyén szabad akarata vagy a biztonság és a béke ópiuma? A történet úgy érzem elfogyott a végére, és az mentette meg, hogy a lezárás nem volt túlságosan sablonos, így hetesre osztályoztam némi jóindulattal. És talán ennek a legszebb a borítója.

Összességében nagyon jó kis sorozatról van szó, amely ifjúsági regény erős sci-fi beütéssel

Osztályzatok:

Csúfok:8/10

Szépek: 7/10

Különlegesek: 7/10

Utóirat: Most tudtam meg, hogy van 4. része is a trilógiának. Amit egyszerre lehangolónak és reménytelinek érzek. Angolul Extras címmel jelent meg a darab, amely azonban inkább kiegészítés, hiszen a szereplők más karakterek. Magyarországi esetleges megjelenéséről eddig nem olvastam.