Itó Projekt (Itó Szatosi):
</Harmónia>
Bp. : Ad Astra, 2012. 312.o.
Nem vagyok a japán kultúra nagy
rajongója, úgyhogy egyszerre vártam (mint disztópia) és egyszerre tartottam
(mint japán) a Harmónia címet viselő futurisztikus lélektani krimitől, amely
így utólag igazi gyöngyszem. Gyöngyszem, de nem egy a sok egyforma gyöngyből
álló gyöngysoron, hanem egy különleges darab, egy fekete a sok fehér mellett. A
könyv cuki kis borítója egy vérszomjas ragadozót takar, amely hangulatával
beborítja az olvasót és képes belőle kiszívni azt a kis derűt és jó hangulatot,
ami még fellelhető a mi modern utópiánkban. Kevés ilyen megragadó atmoszférájú kötet
bolyong a mai könyvpiacon, és ez az atmoszféra mélységesen nyomasztó. Kemény
kis regény ez. Barbie babáknak semmiképpen sem ajánlott és olyanoknak sem, akik
képtelenek a szomorú reménytelenséget kívülről, kellő távolságról nézni.
Itó Szatosi (Az Itó Projekt
felvett álnév) egy mérhetetlenül boldogtalan szép új világot tár elénk, amely
belefullad az egészég és a politikai korrektség óceánjába, olyan jövőt dob
ránk, amely sterilizáltságával és gondtalanságával öli meg az emberi tudatot
szép lassan. Az uniformizált világ mostanában sok disztópia témája – legutóbb
Ben Eltonét olvastam -, nyilván nem ok nélkül ragadja meg az írókat ez a lassan
valóban alakot öltő rémkép. Szatosi főszereplője, az elektronikus
visszaemlékezéseken keresztül megismert Kirie Tuan ebből a közegből menekülne
két barátjával. Vezetőjük Mihie Miach kiterveli, hogy még azelőtt fellázad a
ökormányok uralta világ ellen, mielőtt felnőttként belé telepítik a WatchMe
nevű nanotechnológián alapuló rendszert, amely állandóan tájékoztatja a
központi hatóságokat az egészségi helyzetéről és amely ezáltal uniformizálja az
embereket. Minden ember ugyanakkora súlyú, magas, bőrszínű, stb. Mihie a lázadásnak
csak egy módját tudja kitalálni, megsemmisíteni az egészségmániás világ által
óvott értéket, azaz saját magát. A hármas öngyilkossági kísérlet azonban csak
Miach számára sikerül, Kirie Tuan túléli és kénytelen szembenézni a sorsával.
Azonban az ideálok világába atombombaként csap egy televíziós adás, amelyben
egy titokzatos csoport azzal fenyegeti az emberiséget, hogy aki nem öl meg
valakit egy héten belül, azt az összes emberre felinstallált egészségellenőrző
rendszer segítségével likvidálják. Tuan, mint spirálcenzor nyomozni kezd, amely
során érdekes felfedezésekre jut.
A kötetnek a már említett borús
hangulata az első számú erénye, ebben alig akad párja. Az írói megoldások
(időbeli ugrálás, html-es betoldások) már problematikusabbak a konzervatívabb
könyvmolyok számára, bár nem tudom mennyi ilyen sci-fi fanatikus lehet…
Különösen a HTML-ben kódolt részek azok, amelyek megriaszthatják a kötetet
kézbe vevő potenciális olvasót, holott gyorsan hozzászoktam és a mű végén az
egész értelmet kapott. Ezt az egyébként zseniális ötletet ezért kissé kétélűnek
érzem. A karakterek árnyaltak (nem mintha sok lenne belőlük), az események
végiggondoltak, logikai bukfencre nem emlékszem. Egyébként inkább filozófiai
gondolatébresztő a könyv, mintsem kalandot kalandra halmozó izgalmas
eseménytörténet. A feszültsége köti le az embert, amely minden oldalon árad.
Az Ad Astra kiadásai úgy érzem,
hogy az ország legszínvonalasabb könyvei közé tartoznak nyomdászati és
kötészeti szempontból. A Harmónia ugyan fűzött könyv, de eddig jól bírja a
strapát. A borító érdekes, én a főszereplőt nem olyannak képzelem el, mint ott
ábrázolva vagyon, de egyáltalán nem rossz. Szép és minőségi kiadvány lett.
Összességében igazán kiváló kötetet
olvashattam, az ilyeneket tényleg érdemes kiadni és minden dicséretet
megérdemel az a kiadó, amely ilyen fajsúlyos – és nem populáris – könyvet ad az
emberek kezébe, nem valami agyonreklámozott bóvlit.
Osztályzat: Nyolc társadalmi pont a tíz társadalmi pontból.
8/10